Élelmiszer helyett biodízel
Párduc, oroszlán, gorilla...pálmaolaj?
Az “Afrika: aki kapja, marja” című Friends of the Earth tanulmányból kiderül, hogyan veszik el a helyi közösségektől a földjeiket, továbbá, hogy a térségben igen gyenge a helyi közösségi földtulajdon jogi védelme. Az erdőket és a természetes növényzetet kipusztítják, a bioüzemanyagok pedig az élelmiszer-növényekkel versengenek a mezőgazdasági területekért.
A tanulmány szerint még több termőföld felvásárlásra lesz szükség az agroüzemanyag előállítására, ha az Európai Unió teljesíteni kívánja azt a célkitűzését, miszerint 2020-ra a közlekedési üzemanyagok 10%-át megújuló energiaforrásokból szeretné előállítani.
A kutatás azt mutatja, hogy Európa agroüzemanyagok iránti igénye a fő mozgatórugója az afrikai területfoglalásoknak. A helyi közösségek körében egyre nagyobb az éhínség és az élelmiszerhiány, csak azért, hogy Európa meg tudja tankolni az autóit. Az EU-nak azonnal felül kellene vizsgálnia az agroüzemanyag-előállításra vonatkozó irányelveit. Európának inkább a környezetbarát mezőgazdaságba kellene befektetnie, és csökkenteni kellene a közlekedésre használt energiát.
Egy kiszivárgott világbanki jelentés szintén összhangban van ezzel a tanulmánnyal, azt állítva, hogy a helyi közösségekkel folytatott egyeztetések nem voltak kielégítők és gyakoriak a földtulajdonoz kötődő konfliktusok. A Világbank eddig elutasította az ellentmondásos befektetések dokumentumainak nyilvánosságra hozatalát.
Azonban ezt a tényt is jól példázza Tanzániában, Madagaszkáron és Ghánában is a helyi lakosok külföldi vállalatok további területszerzései elleni tüntetései.
A bioüzemanyagok térhódítása miatt az afrikai kontinensen az erdőket és a természetes növénytakarót felváltják az üzemanyag-célú növények, elvéve így a területet az élelmiszertermelő gazdaságoktól és konfliktusokat teremtve a helyi lakosokkal a földtulajdon miatt. Valódi mezőgazdasági beruházásokra lenne szükségünk, amelyek lehetővé tennék számunkra az élelmiszerek termelését, a külföldi autókba szánt üzemanyagok helyett - hangsúlyozta Mariann Bassey, a Föld Barátai Nigéria élelmiszer és mezőgazdaság koordinátora.
Ez csak egy példa arra, hogy Európa milyen mohón használja a világ erőforrásait. A Föld Barátai Európa ezért felszólítja az Európai Uniót, hogy kezdje el számba venni és mérsékelni az EU által világszerte közvetetten felhasznált termőföld-, víz- és nyersanyagok valamint üvegházhatású gázok kibocsátásának mennyiségét.
Forrás: MTvSZ (Friend of the Earth Hungary)



