Mi végett is élünk mi emberek a Földön?

2011. május 18. | | Zöld újságíró
4 votes, average: 2,00 out of 54 votes, average: 2,00 out of 54 votes, average: 2,00 out of 54 votes, average: 2,00 out of 54 votes, average: 2,00 out of 5 (4 szavazat, átlag: 2,00 / 5)
A szavazás lezárult.
Loading...

Azonnal ezer és ezer válasz tolong a fejünkben, de kicsit specifikálva az ember szerepét, máris szűkül a lehetséges válaszok köre. Az ember, mint az emberiség része; az ember, mint a földkerekség része; az ember, mint az univerzum része; és végül az ember, mint a világmindenség része. A legkisebb és a legnagyobb, a véges és a végtelen kérdése, és máris az örök emberi értetlenség legősibb problémájába ütközünk, a teremtésbe.

„Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (Ján. 1,1)

Isten, aki maga a lét és legfőbb jellemzője a létezés, aki végtelen és tökéletes, már nem is lenne tökéletes, ha mindezt csak saját maga élvezné. Teremtő szeretete létrehozta a teremtett világot, saját tökéletességének lenyomatát, egy az ő végtelen bölcsességének véges megjelenési formáját.

Ám a tökéletes szeretet szellemében kellett valaki, aki hozzá hasonlóan élvezni tudja mindezt. Valaki, akit megteremtett saját képmására, értelemmel és ítélőképességgel felruházva, hogy saját maga fejlődése folyamán értse meg és ismerje fel a tökéletességet, lépésről lépésre. A világban megnyilvánuló szabályok felismerése, az újabb és újabb tudományos kutatások eredményei, melyek sorra nyitják meg az ajtókat eddig számunkra ismeretlen törvényszerűségek irányába, mind azt bizonyítják, hogy a világ, amiben élünk, tőlünk függetlenül is csodálatos, értékes és működőképes.

Ezzel a felismeréssel együtt vág belének a kérdés: Hogyan viszonyuljon ehhez Adam (héb.), azaz az ember? Érezze magát a „teremtés koronájának” és csak önös érdekeit nézve használja ki, mindazt a csodát, amit felfedez? Ha így gondolkodik, önzése elvakítja, és még arra sem jön rá, hogy saját érdeke nem az lenne, hogy pillanatnyi haszonért elpusztítsa a jövőt, megfosztva magát a kiteljesedés lehetőségétől.

Alázkodjon meg a természet ereje előtt, és passzív szemlélőként bízza magát a környezetre? Eme felfogással vissza kellene mennie az időben, mert az ember már túllépett ezen, mind szellemileg, mind technikailag.

Nem kell messzire menni a válaszért. A Biblia első könyve, a Teremtés könyve ad magyarázatot mindenre. Választ a teremtett világ logikájára, az ember szerepére és feladatára, ember és Isten elszakíthatatlan kötelékére. A teremtett világban megnyilvánuló isteni tökéletességet élvezni felelősséggel jár, a teremtés fenntartásának és a teremtett világ megóvásának felelősségével.

„Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” (Ter. 1,28)

Isten megteremtette és létben tartja a világot, de az „uralkodási parancs” kimondja, hogy az embernek nagy feladata van, mert Isten bevonta őt a teremtésbe. Munkatársává tette őt, aki a szülői szeretettel folytatja a teremtés művét, és az uralkodó szeretetének felelősségével óvja a világot, így közvetítve Isten végtelen szeretetét.

Az ember szabad akarattal választhat jó vagy rossz között, de bárhogy is dönt, nem felejtheti el, hogy a legnagyobb érték, az élet maga. Modern korunk teológusa, Teilhard de Chardin szerint az üdvtörténtet, az emberi fejlődés folyamata. Az emberé, aki összegzi az egész teremtett világot, akiben üdvözül minden, ami teremtetett. Az embernek, akit Isten saját képmására alkotott és feladattal, felelősséggel, értelemmel és ítélőképességgel áldotta meg, nem lehet más célja, mint részesévé válni, beleolvadni a lét teljességébe, azaz üdvözülni.

Eme szemlélettel közelítve a probléma felé, vajon most hol járunk mi emberek a fejlődésben? Milyen úton haladunk? Hova vezet ez az eszméletlenül gyors tudományos, technikai fejlődés, ami az utóbbi évszázadban beindult, és lassan süvítve száguld az ismeretlenbe? És mikor követi majd ezt az emberiség lelki, szellemi fejlődése?

Itt az ideje, hogy ezek a kérdések szöget üssenek a fejünkben, hogy hosszas gondolkodás után elkezdjük keresni a válaszokat és megoldásokat, hogy ’természettudatos’ életet válasszunk, hogy érett elhatározással Isten munkatársai kívánjunk lenni.

E gondolatsort II. János Pál pápa Centesimus annus című enciklikájának egy részlete indította el bennem: „A természetes környezet eszetlen rombolása mögött antropológiai tévedés húzódik meg, amely – sajnos – nagyon elterjedt korunkban. Az ember, amikor felismeri, hogy munkája által képes átalakítani és bizonyos értelemben ’megteremteni’ a világot, elfelejti, hogy ezt a munkát mindig a teremtet dolgok eredeti isteni adományozása alapján végzi. Úgy gondolja, hogy önkényesen rendelkezhet a Földdel, mintha annak nem lenne előzetes jellemzője és rendeltetése, amelyet az embernek tovább kell fejlesztenie, de azt nem hamisíthatja meg. Ahelyett, hogy Isten munkatársa lenne a teremtés művében, az ember Isten helyébe kíván lépni, és így kiprovokálja a természet lázadását, amelyet inkább leigázott, semmint kormányzott.”

Írta: Koltai Bea

Most szólj hozzá!

Kövess!