A modernség hatása az ősközösségi társadalmak életében

2011. május 18. | | Zöld újságíró
4 votes, average: 3,00 out of 54 votes, average: 3,00 out of 54 votes, average: 3,00 out of 54 votes, average: 3,00 out of 54 votes, average: 3,00 out of 5 (4 szavazat, átlag: 3,00 / 5)
A szavazás lezárult.
Loading...

Hosszú utat járt be az emberiség, mire az egyszerű vadászó és gyűjtögető életmódot felváltották a letelepedett népek falvai, s később városai. Mintegy tíz- tizenkétezer évvel ezelőtt az ember rájött arra is, hogy a föld megművelésével és háziállatok tartásával elszakadhat a régi életforma örökségétől, nem kell állandóan élelem után vándorolnia. Létrejöttek az első civilizációk, birodalmak és államalakulatok követték egymást.

A középkor végéig az akkori ember világról alkotott ismeretei még kisebb határokon belül mozogtak. Európát, a Közel- Keletet, Észak- Afrikát, Arábiát már az ókorban is részletesebben ismerték, mint más felfedezetlen, misztikus társadalmakat. Sokan úgy gondolták, hogy valahol India partjainál véget ér a világ, onnantól kezdve csak a hatalmas óceán vesz körül mindent. A Gibraltári- szoroson túli világ kékség is végtelennek tűnt, s az európai kontinens keleti oldalát sztyeppék, az északi részt hideg tájak uralták. Afrikában a Szahara homoksivataga legyőzhetetlennek látszott, Ázsia belső területeire pedig a Kaukázus és a Himalája hegyei miatt nem mertek merészkedni. Az istenektől és más földöntúli erőktől, valamint a hatalmas távolságoktól tartva az emberek nem mertek az ismert világon kívülre utazni. Részben e miatt a különböző kontinensek kultúrái és népei hosszú évezredekre elszigetelődtek egymástól, és majd csak a nagy földrajzi felfedezések idejében és a világutazók leírásai alapján ismerik meg a természet közelében, az azzal együtt élő népek kultúráját.

Ősközösségi társadalmak és a modern civilizáció

Európa gazdasági és kulturális átformálódása jelentős irányt vett a XVI. és XVII. századtól kezdve. Kolumbusz Kristóf 1492-ben annak reményében, hogy India felé hajózik, egy teljesen új kontinenst fedezett fel, Amerikát. Ugyan a kontinens keleti felének északi részén korábban már jártak vikingek, valamikor Kr. u. 1000 táján, ám a próbálkozások arra, hogy letelepedjenek, kudarcba fulladtak. Az itt élő indián törzsek nem fogadták őket szívesen, sor került tehát egy civilizációs összetűzésre, amit évszázadokkal később sok száz ilyen követett még. Ráadásul a viking próbálkozások hosszú időre a feledés homályába vesztek.

Az új földrészt ismét felfedező spanyol konkvisztádorok kezdetben megpróbáltak alkalmazkodni az itteni népek szokásaihoz, de fáradhatatlan aranyéhségük megbontotta az ősközösségi emberek harmóniáját. Az Egyesült Államok területén élt indián törzsek is változatos kultúrákat alakítottak ki egymás szomszédságában. A természettel harmóniában élő emberek összhangot alakítottak ki az őket körülvevő világgal. Vadászattal, halászattal, gyűjtögetéssel, s olykor- olykor földműveléssel is foglalkoztak. Éltek itt az irokéz, a cseroki, huron, mohikán törzsekből származó indiánok. James Fenimore Cooper regényei máig lenyűgöző hatást váltanak ki az olvasóból, amelyek Észak- Amerika vadregényes tájait és népei mutatják be. Szibéria, Alaszka és Kanada végeláthatatlan tájain élnek az eszkimók, akiknek az életmódjuk szintén átalakult az utóbbi évtizedekben. Rénszarvasok helyett motoros szánnal járnak, igluk helyett faházakban laknak. Erről a kultúráról szól a már régi, de még mindig izgalmas film, a Nanuk, az eszkimó, amely egyike a legöregbb ilyen jellegű alkotásoknak A gyarmatosító európai országok háborúi sajnos hatással voltak az itteni törzsek életére is. A XIX. század közepén kibontakozó Aranyláz és területfoglalási mozgalom pecsételte meg végül az itteni őslakosok sorsát. A bölényeket, amik addig bőven ellátták élelemmel a lakosságot, szinte teljesen kiirtották. Az indiánok területeit átszőtte a kiépülő vasúthálózat, a törzseket hosszú időre rezervátumokba kényszerítették.

Európa, az akkori „civilizált” világ máshogyan tekintett az újonnan felfedezett világok népeire. Sokak szerint ezek az ősközösségi csoportok valaha virágzó kultúrák voltak, de idővel elfelejtkeztek Istenről, teremtőjükről, s nem részesültek többé az ő áldásában. Részben e miatt is, sok helyen a világon, a telepesek megingathatatlanul hittek abban, hogy küldetésük van a meghódított területeken: átformálni az itteni lakosokat, bevonni őket a szüntelen fejlődés korszakába. A magántulajdont nem, vagy csak alig ismerő, kezdetleges eszközöket alkalmazó emberek számára teljesen idegen volt ez a mentalitás, s nem is csoda, hogy az addig békésen élő törzsek a betolakodók ellen fordultak. Kissé a humor oldaláról nézve ugyan, de hasonló folyamatot ábrázol a máig töretlenül népszerű vígjáték, Az istenek a fejükre estek című film, ahol a Kalahári- sivatagban élő kis busman őslakos próbálja meg a közéjük esett kólásüveget eltüntetni. Jellegzetes nép még Afrikában a kontinens keleti részében élő maszájok, akik szintén kis számban ugyan, de megpróbálják még kultúrájukat fenntartani. Kis falvakban élnek, állattartással foglakoznak, életterük azonban nekik is csökkenőben van.

Ma, a XXI. században szinte alig akad felfedezetlen terület a földgolyón. Rengeteg törzset megismertek már a kutatók. A még bennszülött, nomád vagy félnomád életmódot választó népek egyre nehezebben birkóznak meg a civilizáció rohamos gyorsulásával. Egyre jobban fogynak az Amazonas menti esőerdők, az itt élők idővel teljesen ki fognak szorulni a területeikről. A brazíliai dzsungelekben élnek a yanomami indiánok, akik egyelőre még épségben megőrizték életformájukat. Az itteni népek helyzetével, kultúrájával bővebben foglalkozott a belga etnológus és kutató, Claude Lévi- Strauss is. Szomorú trópusok című, egyik legismertebb műve 1955-ben jelent meg.

Az őslakosok betagozódása a modern társadalmakba nem, vagy csak kevés esetben zajlik sikeresen. Sajnos a fejlett és fejlődő országok próbálkozásai ez esetben nemhogy nem építenek, hanem inkább rombolnak is. Megszüntetik egy nép identitását, életfeltételeit felszámolják, birtokba veszik addigi élőhelyüket.

A természeti népek ritkán érintkeznek számukra kívülálló emberekkel, jellemzően egy adott helyen telepedtek meg. Ezek a területek régen nem voltak elérhetőek az expedíciók számára. Sem kereskedelmi, vagy karavánutak nem épültek ki. Dzsungelek, sivatagok, végtelen síkságok, vagy éppen hideg mezők lakóik ők. Gondolnunk kell itt a később felfedezett kontinensre is, Ausztráliára, ahol az őslakosok sokáig kívül tudták tartani az idegen hatásokat. Ezen a földrészen, és a szomszédos Új- Zélandon is csak a 18-19. század folyamán merészkedtek beljebb a felfedezők. Az ausztrál bennszülöttek nem tartották és nem is keresték a telepesekkel a kapcsolatot. Inkább elszigetelődtek, klánokban, törzsi szervezetben éltek. Életmódjukat és szakrális kultúrájukat Émile Durkheim,  A vallási élet elemi formái című szakmai műben tárja az olvasó elé. Az őslakosok harmóniában éltek a természettel, jórészt csak gyűjtögettek, halásztak vagy vadásztak. Csak annyit használtak fel az őket körülvevő környezet kincseiből, amit valóban fel is tudtak használni, vagy el tudtak fogyasztani. Generációik kis közösségekben éltek együtt. A hatalmas létszámuk ellenére a XIX. században szenvedték el a legnagyobb szintű népességfogyást, lakosságuk néhány tízezer főre apadt.

Befejezés

A XXI. század világa már egyértelműen a technikai fejlődés jegyében pereg előttünk, s a régi világok hagyományos értékei eltűnőben vannak a szemünk előtt. Még a fosszilis energiahordozók korában élünk. Csökkenőben van az édesvízkészlet. Az utóbbi kétszáz évben drámaian megnőtt az energiaigény. Egyre jobban fogynak a természeti kincseink, az emberi hódítás nyomán számtalan természetes élőhely elpusztul, s ez hatással van a még ott élő, ősközösségi létformát folytató emberek mindennapjaira is. Ezek az elszigetelt világok hosszú évezredeken keresztül érintetlenek tudtak maradni, de mára veszélybe kerültek megmaradásuk forrásai is. Az otthonaikat elhagyó őslakosok világszerte a társadalom egyik legszegényebb rétegeit alkotják, élettereik megszűnnek, kisebb falvakba vagy városokba kényszerülnek vándorolni. Létszámuk pedig egyre nő, problémáik megoldatlanok maradnak, s ez társadalmi feszültségekhez vezethet.

Azonban a már városokban élő, modern emberek szemében is felcsillant a változtatás utáni szándék. Sokan hagyják ott eddigi megszokott életkörülményeiket, s költöznek inkábba még érintetlenül maradt tájakra. Egyre többen keresik a harmóniát önmagukban és környezetükben. A természeti népek máig egyensúlyt tudtak tartani az őket körülvevő világgal. Csak annyit vesznek el a növényekből és állatokból, amennyire valóban szükségük van és fel is tudják használni azt.

A természetbe kivonuló ember képe nem új fogalom. Jókai Mór Az arany ember című regényében Teréza asszony a következő mondatokkal indokolja meg a Senki- szigetére való költözésüket:
„Tudtam már, hogy mit csinálok ezen a szigeten. Paradicsomot csinálok belőle. Én, magam, egyedül. Olyan munkát teszek itten, amit egy ember keze, egy asszonykéz is bevégezhet. És aztán élni fogok itt, mint az ősember élt a paradicsomban.”

Reméljük a modern társadalmak és a még ősi életformát választó népek között idővel helyreáll némi egyensúly. Nem csupán fizikailag, de erkölcsileg is tisztában kell lennie az emberiségnek azzal, hogy az elkövetkező generációk számára is hagyni kell valamit, amire ők is építkezni tudnak. Ezt csinálták hosszú időn át egyes területek őslakosai is. A két életforma ugyan kizárja egymást, de bizonyos ősi értékekre mindig szükség van rohanó világunkban, s ezt csakis a még megmaradt törzsek tudják fenntartani világszerte.

Jegyzetek és forráshivatkozások

Felhasznált irodalom, szakmunkák

  • Hildegard Elsner: A vikingek, Mi Micsoda könyvsorozat, Tessloff Babilon Kiadó, Bp. 1999
  • Az állatok nagy enciklopédiája, Kamini Khanduri: A puszták vadvilága és Antonia Cunningham: Az esőerdő vadvilága című fejezetek, Aquila Kiadó, Bp. 1996
  • John M. Roberts: Az európai birodalmak, Képes világtörténelem sorozat, Magyar Könyvklub, Bp. 2000

Szépirodalom

  • Jókai Mór: Az arany ember, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 1968

Online cikkek, tanulmányok

Ambrus Tamás

Most szólj hozzá!

Kövess!