Szabadkai képzés a társadalmi befogadás és az önkéntesség jegyében

2011. október 14. | | Hírek, KultDivi

Szeptember végén a Diverziti Egyesület egy lelkes fiatal csapata Szabadkára utazott, hogy részt vegyen egy társadalmi befogadásról szóló képzésen. Egy hetet töltöttünk Szerbia egyik legszebb városában, hogy más országokból érkező fiatalokkal közösen vitassuk meg, hogy mit is jelent a társadalmi befogadás. Lengyelországból, Macedóniából, és Magyarországból jöttek fiatalok, akik a helyi ifjúsághoz csatlakozva egy 24 fős csapatot alkotva kezdtek neki az eszmecserének.

A helyszínről annyit érdemes tudni, hogy Szabadka nagyjából százezer fős település, amelynek körülbelül a 40%-a magyar származású. A Vajdaság második legnépesebb városa. A város a vajdasági magyarok, a vajdasági horvátok és bunyevácok szellemi, kulturális és politikai szervezeteinek központja, valamint számos nemzetiségi nyelvű oktatást is folytató közép- és felsőfokú oktatási intézménnyel rendelkezik.

Két fogadó egyesület is részt vett a szervezésben, az egyik az ORO (Fenntartható Falusi Környezet), a másik pedig a VIFÓ, amely a vajdasági magyar kisebbségi fiatalokkal foglalkozik.

Szeptember 23-án késő délután érkeztünk a helyszínre. A magyar delegáció két turnusban érkezett, Szilvi és jómagam (Toma) Budapestről közelítettük meg a helyszínt, míg Rozi és Kata Szegedről vette irányba Suboticát. Az első este az ismerkedésről szólt, különböző vicces játékok keretében ismerkedtünk meg egymással, tudtunk meg egymásról több hasznos dolgot. Este egy rövid koncert után nyugovóra tértünk, persze nem örökre csak másnap reggelig. Szombaton aztán bele is vetettük magunkat a munkába. A trénerek nyitottak voltak arra, hogy eldöntsük, mit szeretnénk jobban a hét folyamán: elméleti tudás birtokosa lenni, vagy gyakorlatban megtapasztalni a különböző szituációkat. Mivel elsöprő többséget nyert a gyakorlat, ezért az egész hét így lett kialakítva.

Az egész heti program egy vicces csapatépítő feladattal kezdődött, amiben röpke másfél óra alatt kellett az egész csapatnak egy 7 küldetésből álló „missziót” teljesíteni. Elsőre számomra elképzelhetetlennek tűnt, hogy teljesíteni tudjuk, mivel olyan pontokat tartalmazott, hogy szerezz 200 dínárt úgy, hogy nem kérhetsz, segíts 5 percet egy vendéglátóhelyen a pincérnek, és ezt dokumentáld, vagy éppen alkoss egy kört emberekből a Fő téren található napórán, amihez persze sok járókelőt is be kellett vonni. Az igazi meglepetés az volt, hogy kicsit több mint egy óra alatt teljesítettük az egészet!

Vasárnap aztán minden ország bemutatta a saját kis kultúráját és küldő egyesületének tevékenységét, egyesek egy prezentáció, míg mások egy komplett színdarab segítségével. A nap aztán egy nemzetközi táborok kihagyhatatlan elemében, az interkulturális estben csúcsosodott ki, ahol aztán a lengyel kolbásztól kezdve, a macedón süteményen át, a balkáni rakiáig mindennel borzolhattuk az ízlelőbimbóinkat. A másnapi kókadozásból pár vicces energiafeltöltő játék dobott vissza a szellemi munka erőterébe. A heti programterv külön érdekessége volt, hogy konkrét előadás csak ritkán fordult elő, a hangsúly a közös feladatokon és közös beszélgetéseken volt.

A teljesség igénye nélkül az egy hét alatt játszottunk szituációs játékokat, amiben olyan emberek bőrébe bújhattunk, akik különböző hátrányban szenvednek a társadalmon belül. Gyakoroltuk azt is, hogyan mutassunk be egy hosszabb témát úgy, hogy a lényeget emeljük ki, és úgy adjuk elő, hogy a közönség éberségét végig fenntartsuk. Hasznos gyakorlatnak bizonyult az is, hogy hogyan adjunk visszacsatolást más ember előadásához. Másik napon több csoportra osztva meglátogattunk különböző helyi egyesületeket is: roma kisebbséggel, magyar kisebbséggel, vagy éppen ifjúsági cserével foglalkozó szervezeteket. A fórum színház elnevezésű Brazíliából származó módszer segítségével a meggyőzést gyakoroltuk. Minden nap hasznosan telt, és szerencsére nem túl töményen, hogy elvegye a kedvünket az egésztől.

Volt egy szabad délutánunk is, amikor kihasználva az alkalmat, tettünk egy kis kirándulást a környéken. Először a Szabadkai Városháza tornyát vettük célba, ahonnan aztán 47 méter magasból körbetekinthettünk az egész térségen. A környék síkságon terül el, így szinte a végtelenségig el lehetett látni. Utazásunk következő állomása a kiserdő volt, onnan aztán egyenesen a Palicsi tavat vettük célba. Palics körülbelül 8 kilométer távolságba fekszik Szabadkától, és nagyjából 4 km2-en terül el. Vize sajnos olyannyira szennyezett, hogy fürdésre nem alkalmas. Pedig csodálatos az egész térség.

A hétnek nem utolsósorban volt egy apropója is. Szinte minden nap időt szakítottuk egy kis tervezésre, ugyanis péntekre egy utcai előadással készültünk. Az alapkoncepció az volt, hogy bemutassuk az arra járóknak a társadalmi befogadás és az önkéntesség fontosságát. A fő eseménypontokat közösen találtuk ki. A munkafolyamatok fel lettek osztva: voltak, akik promóciós feladatokat hajtottak végre, mások a performance különböző elemein ügyködtek. Az egy hét zárónapján, csütörtök délután csapatosan kivonultunk Szabadka főterére, ahol 3 órán keresztül szórakoztattuk az arra járókat. Lehetett rajzolni; polkát, csárdást tanulni; kvízezni, és közben nem utolsósorban ismerkedni. Alapjában véve jól sikerült a délután, mindenkin érződött, hogy mennyire szívén viseli a kimenetelét.

Az időjárás egész héten nekünk kedvezett, a ragyogó napsütés szinte végig zavartalan volt. Az ételekhez elsőre hozzá kellett szokni, a szerb konyha nem a könnyű fitness salátamenükről híres, sokkal inkább a jó adag, tömény húsokról. Pénteken délelőtt hagytuk el Szabadka városát, élményekkel és új kapcsolatokkal gazdagon. A házigazdáktól nem vettünk hosszas búcsút, ugyanis a jövőben szeretnénk tartani velük a kapcsolatot, és újra meglátogatni őket, vagy akár meghívni társaságukat kishazánkba egy találkozóra.

Most szólj hozzá!

Kövess!