Űrszemét felszámolás

2012. február 16. | | TechDivi

Az elmúlt évszázad folyamán a földlakók folyamatosan lőttek föl számtalan műholdat az atmoszférába, amelynek a többsége még most is földkörüli pályákon lebeg zavarva az összes többi még működő berendezést. Szerencsére azonban Svájc bejelentette, hogy leszámol az űrszeméttel és az elkövetkezendő 5 évben kitisztítja Föld légkörét a Tiszta Űr 1-es programjával. A 11 millió dolláros program szerkezete magához vonzza, majd a Föld atmoszférája felé irányítja a nem kívánatos objektumokat, ahol elégnek a súrlódás miatt.

Az űrszemét egyre nagyobb problémát jelent, aminek felszámolására már számos verzió született, mint pl. a NASA lézeres megsemmítése. Azonben a tervek közül egyik sem tűnik úgy, hogy megvalósítása megtörténik.

Mindenesetre a megbízható svájciakra talán valóban számíthatunk az űrszemét feltakarítása ügyében. A projekt tervezet alapján a hulladék-megsemmisítő műhold Föld körüli pályára áll, majd ha sikerül kiszúrnia egy már nem működő objektumot, átáll és megpróbálja elégetni azt. A szemét akár 17.000 mérföld/óra sebességgel is haladhat, így a szatellit átállásának pontosnak és gyorsnak is kell lennie. A szemét könnyebb elérése végett a svájci műholdat egy mancs szerű műszerrel is fel fogják szerelni, ami lehetővé teszi, hogy elérje az elhaladó tárgyat és lefelé irányítsa az atmoszféra felé, ahol az elég. Azonban a feltakarító műholdat csak egy beavatkozásra tervezték, ami azt jelenti, hogy a több mint 200 tonna szemét feltakarítására rengeteg hasonló szerkentyűre lesz szükség.

A svájciak mindebben remek üzleti potenciált véltek felfedezni, ahol kétségkívül ők lehetnek az úttörők. Ezek szerint az űrszemét dolga viszonylag megoldódottnak tekinthető hál istennek, már csak a földi dolgokkal kellene bajlódnunk.

Forrás és kép: inhabitat.com

 

Most szólj hozzá!

Kövess!