Az egyik legveszélyeztetettebb folyó a Duna

2012. március 2. | | BioDivi

A globális felmelegedés, a nagymértékű vízkitermelés, a túlzott mederszabályozások és a szennyezések mind veszélyeztetik bolygónk nagy folyamait. A Duna egy friss felmérés szerint szintén a 10 legveszélyeztetettebb folyók közé tartozik elsősorban az erőművek építése és a hajózásfejlesztéshez szükséges meder-átalakítás miatt. Ezen emberi beavatkozások következtében mind a folyó, mind annak élővilága káros változásokon eshet át.

A Dunát komoly változásokon esett át az elmúlt évszázadokban és további veszély fenyegeti. A 19. században meglévő árterületek csupán 20%-a létezik még ma is és a folyó csupán fele van olyan „természet közeli” módon, amennyire az elvárható. A felsőbb Duna szakaszokat vízerőművek és gyűjtő medencék alakítják, ezzel sok hal számára járhatatlanná téve a folyót. Csak az osztrák területen 11 dunai erőmű található, majd Szlovákiában további erőművek csapolják le az energiát. Továbbá az iparból, mezőgazdaságból és turizmusból eredő szennyezés, a part menti munkálatok, valamint a kikötői lehetőségek további kihívást jelentenek a változatos folyami rendszerre. Az uniós tervek pedig további változást szeretnének megvalósítani: 2014-ig nagy merülésű hajók számára is járhatóvá kellene tenni a folyót: a teljes hosszán 2,5 méteres merülési mélységet biztosítva az év legalább 300 napján. Több helyen a meder kotrására, további folyószabályozási műtárgyak, beépítésére lenne szükség. Ez medermélyüléshez és a környező talajvízszintjének csökkenéséhez vezet, nem is beszélve a kotrás során megsemmisített élőhelyekről. Ez a drasztikus átalakítás a teljes magyarországi folyószakaszt, azaz több mint 400 kilométert érintene, nem beszélve a Duna egyéb szakaszán történő úgynevezett fejlesztésekre.

Forrás: www.vilagnezet.halmaz.hu

Kép: freedigitalphotos.net

Hozzászólások

  1. Hangya szerint:

    És mi a helyzet a Tiszával?
    Mert azt is átalakítottuk mi emberek, ott is van vízlépcső is pl.
    A Tisza-tó pl. károsnak minősíthető?

Most szólj hozzá!

Kövess!