Delfintársadalom

2012. május 7. | | BioDivi

Ausztrália nyugati részén, a Cápa-öbölben bonyolult szövetségeket fedeztek fel a kutatók a palackorrú delfinek hím egyedei között. A megfigyelések szerint az öbölben élő delfinek nyílt társadalomban élnek. A hímek nemcsak egymással, de más csoportok hím delfinjeivel is szövetséget kötnek, ha a helyzet úgy kívánja. Az állatok fizikai érintkezéssel (pl. egymáshoz simulással) szilárdítják meg az egymás közötti köteléket.

A tudósok a delfinek tanulmányozása során három különböző szövetséget fedeztek fel. Az elsőrendű szövetségeket két, vagy három hím alkotja, akik együttműködve őrzik és terelik a nőstényeket. Előfordul, hogy két elsőrendű csoport segíti egymást a nőstényekért folytatott küzdelemben, máskor ugyanez a két csoport pedig már egymással szemben áll. Ezek a kisebb szövetségek akár húsz évig is fennállhatnak.
A másodrendű csoportosulást négy-tizennégy egyed alkotja, ezek más csoportokat támadnak meg, illetve kivédik a sajátjukat ért támadásokat. Ezek a szövetségek szintén hosszú ideig, akár tizenöt évig is megmaradnak. Végül több másodrendű csoport összefogásából kialakul egy harmadrendű szövetség.
A tudósok próbálták megfejteni, hogy mi célból jönnek létre ezek a komplex szövetségek. Kizárták azt az elméletet, miszerint a delfinek a csimpánzokhoz hasonlóan a közösség védelme érdekében tömörülnek csapatokba. A csimpánzokra jellemző félig zárt közösségekben a tagok esetenként vándorolnak a csoportok között, ám a csimpánzok a delfinekkel ellentétben védik a saját területüket. A Cápa-öbölben élő delfinek nyílt társadalmában viszont nincsenek területi határok. A delfinek a párzási időszakban sem védik a területüket, élőhelyeik között átfedés van.
A Cápa-öböl delfinjei nyílt társadalmuk és a bonyolult társas szövetségek miatt példa nélküliek az állatvilágban.
Forrás: ScienceCaffe

Most szólj hozzá!

Kövess!