2020-ban is Muzsikál az erdő

2020. március 9. | | BioDivi

Muzsikál az erdő 2020A Muzsikál az erdő rendezvénysorozat 2020-ban a 17. évadára készül. Fő célja az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit – tudatta Matúz Viktória.

Idén 3 térségben jelentkezik a Muzsikál az erdő. Az év első eseménye a Hírös Városban május 22-e és 24-e között várja az érdeklődőket a Kecskeméten a Vízmű-dombi erdőben, az Arborétumban, valamint Lakitelek – Tőserdőn. Az év legnagyobb eseménye a Mátrai Művészeti Napok 9 napos programfolyama július 4-e és 12-e között kerül megrendezésre, ősszel pedig a Körösök völgyében Muzsikál az erdő szeptember 25-e és 27-e között Gyula – Városerdőn, valamint Nagyvárad közelében Püspökfürdőn szerveződik.

Hűek maradunk hagyományos szervezési elveinkhez: Különleges erdei helyszínekre hívjuk a rendezvényre érkezőket, ahol a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Várjuk a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra. A Príma, Nógrádikum és Nívó Díjjal, Minősített Fesztivál címmel rendelkező rendezvény valamennyi napján lélekben felkészülünk a szakvezetéses erdei séta során a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt.

Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, a helyi termelők bemutatkozása. Megismerkedhetünk a fenntartható gazdálkodás példáival, valamint tudományos ismeretterjesztő előadásokon bővíthetjük tudásunkat az erdő és a természetvédelem témakörében. A természethez kötődő Muzsikál az erdős pályázatok – fotó, irodalom és gyermekrajz – a rendezvény oszlopos tagjaivá váltak. Minden nap zárásaként alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, a vendéglátó település megismerésére, hiszen a Muzsikál az erdő minden nap más-más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsíteni kívánja a vidék, az erdő értékeit.

A Muzsikál az erdő – Mátrai Művészeti Napok tervezett helyszínei: Gyöngyöspata, Gyöngyös-Kékestető, Abasár, Szurdokpüspök, Pásztó-Mátrakeresztes, Salgótarján-Eresztvény, Gyöngyöstarján, Fülek, Tar-Fenyvespuszta. Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a 2020-as év Muzsikál az erdő rendezvényeire. Részletes információt megtalálják honlapjukon, hiszen ha Muzsikál az erdő, akkor jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés következik!

Most szólj hozzá!

Kövess!