A KultDivi rovat archívuma

Újból zöld kisfilmverseny!

2013. június 6. faj kihaloban

Idén újból kihirdetésre kerül a zöld kisfilmverseny, a Green-Go három zöld szervezet tolmácsolásában. A 2013-as évben megint az idei aktualitások kerülnek a kamera középpontjába és hozzájuk kapcsolódóan várjuk a kisfilmeket a világ minden tájáról. A három téma a Washingtoni avagy CITES Egyezmény évfordulójához kötődően a kihalóban lévő fajok védelme, az ENSZ Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Évéhez kapcsolódóan, a víz, [...]


World Press Photo 2013

2013. február 16. film

A tegnapi nappal jelentették be a World Press Photo 2013 díjazottjait Amszterdamban. A tavalyi év legjobb képének járó kitüntetését Paul Hansen (Svédország) nyerte “Gázai temetés” című képével. A nyertes sajtófotó képek szomorú emléket állítanak a szíriai és gázai harcoknak, a szudáni mészárlásnak és további társadalmi igazságtalanságra hívják fel a figyelmünket, mint pl. a prostitúció, szegénység, [...]


2013, a kígyó éve

2013. február 10. 2013

A kínai újév beköszöntével a mai nappal beléptünk a kígyó évébe magunk mögött hagyva ezzel a sárkány évét. A kínai horoszkópban a kígyó a bölcsességet, önuralmat és az intelligenciát testesíti meg, valamint azt az erőt, ami lehetővé teszi a gyors és erőteljes válaszcsapásokat. A kígyó évében nagy változásoknak nézünk elébe, amelyek nehézségek elé állítanak minket, [...]


Répázz a Gomb kávézóban!

2013. január 31. gomb

A Carrotmob keretén belül gyere el meginni egy kávét a Gomb Kávézóba, és varázsold a helyet kismama- és környezetbaráttá! Mindezt úgy, hogy az aznap befolyt összeg 20%-át a következőkre költi a kávézó: Víztakarékosra cserélik pazarló WC-tartályukat, illetve ha még marad a pénzből, akkor egy  pelenkázóasztalt szerelnek be, és ha még több összeg folyik be, akkor víz témájú [...]


II. Green-Go Filmfesztivál

2012. december 10. green-go

A CEEweb, a Diverziti Egyesület és a Greenpeace Magyarország közös szervezésében december 1-jén tartottuk a Green-Go Rövidfilm Fesztivált Budapesten, a Toldi Moziban. A nap folyamán hat partnerszervezetünk (Magyar Természetvédők Szövetsége – Föld Barátai Magyarország, ELTE-Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért, Fiatalok Lendületben Program Magyar Képviselete, ZÖFI-Zöld Fiatalok Egyesület, Védegylet, Artemisszió Alapítvány)  játékos, könnyed programokat kínált látogatóinknak, amelyeken [...]


Mozizz ingyen ezen a szombaton!

2012. november 29. mozi

Kedved támadt megnézni mozivásznon is az idei legjobb Green-Go filmeket? Szeretnéd hallani, hogy mit gondol a Green-Goról, a fenntarthatóságról és a természetvédelemről Náray Erika, Csányi Vilmos vagy épp Böhm György? Ha a válaszod igen, és még nyerni is szeretsz,  akkor az alábbi játékot neked találtuk ki! Válaszolj helyesen az alábbi három kérdésre, és nyerj belépőt [...]


Kolozsvár az új európai ifjúsági főváros

2012. november 27. Kolozsvár

Kolozsvár nyerte el az Európa 2015-ös ifjúsági fővárosa címet – közölte internetes oldalán az Európai Ifjúsági Fórum, amely a szlovéniai Mariborban hozta meg döntését szombaton késő este. A cím elnyerésére 12 város pályázott, közülük négy jutott be a döntőbe. A verseny utolsó körében Kolozsvár a bulgáriai Várnát, az oroszországi Ivanovót és a litvániai Vilniust győzte [...]


Újból zöld kisfilmfesztivál a Toldi moziban!

2012. november 21. ID-10011950

Idén immár másodszorra kerül megrendezésre a Green-Go Nemzetközi Kisfilmfesztivál a Toldi moziban december 1-jén, szombaton. A tavalyi fesztiválhoz hasonlóan a beérkezett kisfilmek három blokkban kerülnek levetítésre a délután folyamán a kategóriák szerint, majd a nyertes filmek este 20:00-kor kerülnek bemutatásra. Ha te is kíváncsi vagy, hogyan mutatja be kisfilmjeiben az európai természetet, a megújuló energiaforrásokban rejlő [...]


Fotópályázat az európai természet megőrzéséért

2012. szeptember 28. images

Az európai emberek még ma is méltán büszkék lehetnek arra a gazdag és változatos élővilágra, aminek az öreg kontinens ad otthont, s aminek a hód, a jégmadár, a kökörcsin és a  lankás pannon homoki gyepek is szerves részét képezik. Mi, emberek mindennek élvezzük a szépségét, használjuk a tőlük származó előnyöket, és felelősséget vállalunk azért, hogy [...]


Kisfilmes versenyt hirdet három civil szervezet

2012. június 9. film

Immár másodszorra hirdeti meg a Green–Go névre keresztelt nemzetközi rövidfilm versenyt és fesztivált három civil szervezet, a CEEweb, a Diverziti és a Greenpeace Magyarország. Az összefogás célja, hogy Európa-szerte megszólítsuk az aktív és kreatív fiatalokat, hogy saját értékeiken, kifejezésmódjukon keresztül mutassák be, milyennek látják korunk legégetőbb környezet- és természetvédelmi problémáit, kihívásait. Ezzel a versennyel és [...]


Kövess!