Nemzetközi progik
A Diverziti már több nemzetközi programon (szemináriumon, ifjúsági cserén) vett részt elsősorban a Youth in Action program keretében.
Az ifjúsági cserék és szemináriumok különböző országokból érkező, 13-25 év közötti (indoklással, minimális számban 26-30 év közötti) fiatalok csoportjainak teremtenek lehetőséget a találkozásra és az egymástól való tanulásra, egymás kultúrájának megismerésére egy adott témakör kapcsán. A cserék időtartama min. 6 – max. 21 nap lehet (utazással együtt), a cserében részt vevő fiatalok létszáma pedig min. 16 – max. 60 fő.
Az útiköltségek 70%-a, a biztosítás 100%-a, illetve napi általányösszegek, és a programköltségekre vonatozó keretösszegek támogathatók.
A Diverziti tagjai 2010-ben részt vettek:
- Tanulmányúton Lettországban
- Föld Barátai Kiképzés Lengyelországban
- Képzés Lettországban a környezeti nevelésről
- Szemináriumon Örményországban a nyelvtanulásról
Március közepén Portugáliába vesszük az irányt!
A Diverziti Egyesület a Youth in Action programon kívül is részt vesz a nemzetközi színtéren. Nemrég csatlakoztunk az Earth Day Network globális szervezethez, amelynek Milliárdnyi Zöld Tett programját népszerűsítjük Magyarországon! Csatlakozz te is James Cameronhoz és 60 millió emberhez, hogy közösen zöldebbé tegyük a bolygónkat!


